Sokadik Unlalmas Filmes Blog

Avatar

 

Lehet élni anélkül is, hogy ezt a filmet megnézed 3D-ben, bár nem nagyon érdemes. Nem dicsekvésképpen mondom, de én ma láttam harmadszor.

 

 

A nyugalom és a „dühöngő”

 

Azért az elég vicces, hogy a Serenity (a film tartalma alapján én Nyugalomnak fordítottam volna, de a TV2 biztos félt, hogyha megteszi, az emberek megijednek és inkább az RTL-re kapcsolnak) című minden bizonnyal alacsony költségvetéssel készülő, harmadosztályú scifi sokkal jobban tetszett tegnap este, mint a Hulk című „szupermozi,” amit a TV2 előtte adott.

Túl sok Star Treket láthattam, (zseniálisat és borzalmasat egyaránt) meg egyszer olvastam Lemtől a Solarist, minden bizonnyal ezért (is) gondolom úgy, hogy egy jó scifi attól lesz jó scifi, hogy nem csak szórakoztat, hanem el is gondolkodtat, felvet esetleg valami nyugtalanító dilemmát, ami jobb esetben szinte aludni sem hagy. Azon kívül a reményeim szerint izgalmas cselekmény mellett ott vannak még a karakterek közötti konfliktusok, és persze a jellemfejlődés, ami véleményem szerint szintén nem árt akkor, ha össze akarunk hozni egy igényes és élvezhető mozit.

Utóbbiakkal a Hulk nem nagyon kényeztetett tegnap este, meg kellett hát elégedni a látvánnyal, (ami önmagában szerintem iszonyat kevés ahhoz, hogy élvezhetővé tegyen egy filmet) néhány különlegesnek szánt vágóképpel, és egy-két jóindulattal szívbemarkoló jelenettel, de ezek közül a többségük minden bizonnyal csak azért érintett érzékenyebben egy kicsit, mert éppen ittam.

Akárhogy is, egyszer megnézhető, ha éppen nincs jobb dolgunk, mély nyomokat azonban azt hiszem igazán nem fog hagyni senkiben.

Igaz ez a Serenityre is, de az a film legalább izgalmas volt és szép példáját láthattuk benne annak, hogy milyen is az, amikor egy báty igazán szereti a húgát. (Nem vérfertőzésre gondolok, természetesen.) Az univerzumot, amiben játszódott, ha nem is aprólékosan, de mégiscsak elég jól kidolgozták, a karakterek szerethetőek voltak, (még a jellemfejlődés is tetten érhető volt, ami egy harmadosztályú scifitől mindenképpen nagy szó) a végén pedig rendesen izgulni is kellett, hogy ne haljanak meg.

Reynolds kapitány mondjuk nekem kicsit Han Solo utánérzésnek tűnik, de ez igazából nem von le a film értékéből, inkább hozzátesz és azt bizonyítja, hogy mennyire rajta hagyta a nyomát a Star Wars az utána következő (filmes) nemzedék gondolatvilágán.

Túl mély üzenetet mondjuk ez a film sem hordozott magában, azt hiszem, nem lövök le túl nagy poént, ha elmondom, hogy kábé annyi volt, hogy nem szabad annak érdekében tudományos kísérleteket végezni, hogy békéssé és boldoggá („bűntelenné”) erőszakoljuk az emberiséget, mert egy ilyen terv a visszájára is elsülhet, és akkor jajj azoknak, akik a torz és emberevő mutánsok útjába kerülnek.

Ennek ellenére talán igazságtalan vagyok kissé, ha harmadosztályú scifiként emlegetem, hiszen akad néhány Star Trek nagyfilm például, amik annyira szarok, hogy a kutya nem nézné meg őket akkor, ha nem Star Trek nagyfilmek lennének, hanem egy tök ismeretlen univerzumban játszódnának egy tök ismeretlen űrhajón.

Összegezve a tanulságot, több értelme van megnézni a Serenityt, mint a felkapott Hulkot. Egyszer mindenképp érdemes. Talán még kétszer is, bár azt hiszem nem én leszek az az ember, aki kétszer nézi meg.

Miért pont Uzumaki Naruto?   

 

Világokat igazgatok, üveggolyókkal játszom

 

Nem szeretnek a gazdagok, árva gyereknek látszom

 

(József Attila: Töredék)

Azt hiszem ezzel a bloggal kapcsolatban ez a legfontosabb kérdés, mégis pont ez maradt ki a kissé tán összecsapott kezdő bejegyzésből, ami attól tartok semmiképpen nem méltó kedvenc hősömhöz.

Igazából, amióta magam is fanatikusan szeretem a karaktert és az animét is egyaránt, folyton azon jár az eszem, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a Naruto ma vitathatatlanul a legnépszerűbb anime az egész világon, és nem csak Japánban.  

Nyilván van, aki az aprólékosan kidolgozott történetben, világban, vagy a jól összerakott csatajelenetekben látja a siker kulcsát, és így hirtelenjében még rengeteg okot fel lehetne sorolni.

Pl., hogy a karakterek (valamennyi fő és mellékszereplő) érdekesek és aprólékosan kidolgozottak, van jellemfejlődés, és a legtöbb esetben arra is fény derül, hogy a negatív karakterek miért váltak azzá, amivé lettek, milyen (általában gyerekkori) trauma vezetett lelkük eltorzulásához stb. Ráadásul néhanapján még az is kiderül, hogy nem minden negatív karakter menthetetlen, ez pedig már alapból hatalmas pozitívum, én ugyanis ki nem állhatom az olyan történeteket, amelyekben a makulátlanul jók küzdenek a velejéig romlott gonoszokkal, és természetesen végül darabokra szaggatják őket.

Ezek egytől-egyig valóban fontos szempontok, ami azonban igazán vonzó, az véleményem szerint egyértelműen a főhős személyisége,

- az a kissé gyermeki naivitás, ahogyan a legkülönfélébb emberekhez közeledik és megpróbálja megérteni őket.

- az ösztönös vágy arra, hogy megvédje azt, aki képtelen megvédeni magát.

 - az elemi erejű ragaszkodás a kötelékekhez. (teljesen érthető, hogyha belegondolunk abba, hogy egy árváról beszélünk, kinek a sorozat legelején egyáltalán nincsenek barátai.)

- a sokszor kissé lassú felfogás, ami a pillanat tört része alatt képes átcsapni valamiféle meghökkentő zsenialitásba, (Rasengan!) arkhimédészi heurékába.

- az emberfeletti lelkesedés

De ez olyan felsorolás, amit még lehetne nagyon sokáig folytatni. A lényeg, hogy nem tudom elképzelni, hogy van ember a Földön, aki, hogyha elkezdi nézni a sorozatot, előbb-utóbb nem szereti meg magát a főhőst.

Ha mégis van ilyen ember, akkor azt hiszem, vele nem is szeretnék megismerkedni közelebbről, mert tuti, hogy valami nagyon nem stimmel vele.

(Egyébként nem csak magamból indulok ki, amikor ezeket a sorokat írom. Más is mondta már, hogy hasonlóképp járt Narutóval, mint én. Először kifejezetten ellenszenves volt, aztán részről részre egyre jobban megszerette, míg végül azt nem vette észre, hogy abszolút kedvenccé nőtte ki magát. Itt jegyezném meg azt is, hogy én először nem a legelső résztől láttam a sorozatot. A Jetix az eddig megjelent 220 Naruto és 102 Naruto Shippuuden részből mindössze 104 Naruto részt vett meg és szinkronizált le. Én kb. 30.-tól kezdtem nézni, de, ha az elsőtől látom, minden bizonnyal sohasem gondolom szegény Narutót elme és idegbeteg állatnak.)

Naruto személyiségén kívül másik igen erőteljes vonzóereje az animének, hogy pozitív példákat mutat fel barátságról, szeretetről, kitartásról, emberségről, és, ha valamire szüksége van a mai világnak, akkor az pont, hogy ez..szerintem.

 

**

 

A zene mondhatni egyáltalán nem az én világon, a klipp azonban gyönyörű. Készítője kb. mindent belezsúfolt, ami miatt egyszerűen imádtam a Naruto Shippuuden első mozifilmet, meg, ami miatt nagy általánosságban magát az egész sorozatot is imádom.  (Ami egyébként a negyedik Naruto mozifilm. Az ötödik még nincs fent a neten magyar felirattal.)

 

 

**

(Démon Ország főpapnője, Shion - Elég Fura minőségben rakta fel, és tudom, hogy a rajz sem tökéletes, de alig három hónappal ezelőtt kis túlzással még pálcikaemberkét sem tudtam rajzolni. Ha nincs Naruto, soha a büdös életben eszembe sem jutott volna, hogy 27 évesen elkezdjek rajzolni, és akkor sosem jövök rá, hogy mit is hagyok ki. Szóval ezt is Narutónak köszönhetem, kösz Naruto, köszi szépen Kishimoto Maszasi.:)

*A Natsuhiboshi (Nyári csillag – Mars)  c. japán altatódal az eredeti jelenetben nincsen benne (legalábbis nem ebben a formájában) A hangzás azért furcsa kissé, mert a videó feltöltője a dalt rátolta a jelenetre, nem másért.

 

Igazából azt hiszem, hogy pont az ilyen jelenetek miatt szerettem meg annyira Narutót. (A karakterre gondolok, nem az animére.)

Ahogyan a kék szemekben egyik pillanatról a másikra hirtelen felizzik a megértés lángja, vagy mi, ahogyan a másodperc tört része alatt leesik a tantusz.

- Sumaru mamája, már értem, kölcsön akarod adni nekem az erődet, igaz?!

(Dehogy bakker, csak itt repkedek, mert épp meghaltam, bocs..:)

Aztán a hirtelen és mindent elöntő lelkesedés, ami átmossa, megtisztítja, felszabadítja. A kiáltás, ami már-már majdnemhogy felhőtlenül vidám, erő lüktet benne és mérhetetlen tettvágy. Majakovszkij is megirigyelhetné..  

- Rendben, akkor csináljuk!

(Nyírjuk ki a tetves férget, - teszi hozzá minden bizonnyal gondolatban, vagy csak én képzelem most ide, mert épp ilyen kedvem van, ki tudja)

Aztán felkel és teszi, amit tennie kell.

 

Lehet most jönni persze azzal, hogy a negatív karakterek ajkain talán túl színpadias a gonosz mosoly, túl hangsúlyos a döbbenet, de hát ezek béna negatív hősök voltak, Orochimaru, Kabuto, vagy az Akatsuki bármely tagja reggelire fogyasztotta volna őket, és még kért volna repetát legalább kétszer. :)

Ahogy Lukács Laci is mondaná, „néha ilyen is kell,” nem lehet minden negatív hős félelmetes és emberfeletti.

 

Vérszegény egy indító reag, de kezdetnek sajnos csak ennyire futja, többek között azért is, mert alig pár óra múlva nekem is fel kell kelnem, és tennem, amit tennem kell..

Alvásra még magának Narutónak is szüksége van, néha állítólag még Majakovszkij is aludt (a polgárháború zaklatott éveiben szinte csak fatuskóval a feje alatt, szegény) nekem pedig...nos nekem is kurva nagy szükségem van az alvásra, ezért e blog szerkesztése e percben félbeszakad és elmarad jobb időkre. 

Natsuhiboshi full verzió - magyar fordítás hamarosan